2014. április 11., péntek

Életfeladat és víztárolós kazán

Két egymás utáni este két teljesen különböző írás született meg ugyanarról az időszakról. Nem, nem használtam tudatmódosító szereket egyiknél sem. :) Mindkettő én vagyok, egyik sem jobb a másiknál, de az hihetetlen, mennyire különbözőek tudnak lenni egyes "rétegeim". Valahogy mindkettő jól jön, hogy van. Ami első este jött ki belőlem - mit jött, kiszakadt - olyan mélyen megérintett, hogy utána is a hatása alatt álltam, többször is elolvastam, és valami mélységesen mély önazonosságot éreztem magammal, hogy igen, ez nagyon én vagyok. Második este egy másik "én vagyok" jött, ő is teljesen természetesen. Érdekes, hogy a második cikknek a megírása valójában nagyon felpörgetett, utána is zakatolt az agyam. A bejegyzésben leírt alkotó folyamat is (új lakhelyünket kerestük, majd alakítottuk át azt) ugyanilyen kettős volt. Egyrészt tanulom a megengedést, elfogadást (mert legbelsőbb részemmel ezerrel vonzódom ehhez), másrészt pedig egy nagyon izgalmas, inspiráló, kreatív folyamat zajik nálam, ami sokszor túl is pörget, és időnként lefáraszt, mert az ötletek és gondolatok csak jönnek-jönnek kontrollálhatatlanul. Ez egyébként még mindig tart, az új lakásunkat éppen felújítjuk, még korántsem végeztünk, szóval még van hátra egy kis idő, amikor nyugodtan hátradőlhetünk. (Hah, lesz mostanában ilyen?)
Fogadjátok sok szeretettel a két írást!
Az első este szüleménye:  _


"Rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem. Nem kell semmit keresnem. Csak ki kell nyitnom a szemem, és ott van előttem az életem. Az a feladatom, az a sorsom, ami éppen lezajlik a napomban. Semmi más."



Az életem, most ahogyan van, egy komplett csomag. Arra vár, hogy megéljem.
kép: krefiti.hu
A mai napig nem vagyok tisztában vele, hogy a Vaszati által leírt törvényszerűségek valóban úgy működnek-e az életünkben, ahogy a nagy könyvben az meg van írva. Vannak problémáink, egyéniek, életszakaszunkból eredőek (házaspár pici gyerekekkel), és olyanok is, amik ezeken kívül lépnek az életünkbe. Vannak erősségeink is, ezek is követnek valamiféle hullámzást. Hogy a nehézségeinkből és a könnyebb életterületekből mi köszönhető életterületünk energiáinak, mi egyéni vagy családi karma, és mi az, ami ezen túl még "becsöppen," meg nem tudom mondani. De azt gondolom, nem ez a fontos. Rájöttem, minél többet elemzem, annál boldogtalanabb vagyok. Fontos az, hogy adott probléma formailag milyen okra vezethető vissza? Az életem, most ahogyan van, egy komplett csomag. Arra vár, hogy megéljem. Konfliktusokkal, emelkedett érzésekkel, mindenfélével, ami jön, szőröstül-bőröstül. Hitem szerint a lélek azért jön ebbe a földi világba, hogy bizonyos dolgokat megtapasztaljon, kipróbáljon ezt-azt, milyen is a "való" életben, hús-vér emberként. Hiszem azt is, hogy nem vagyunk felosztva jóra és rosszra, csak bizonyos típusú energiák keverednek bennünk, és a gondolkodásunk kategorizálja be ezeket, helyes vagy elkerülendő címkét akasztva rájuk. Ez a folyamat teljesen helyénvaló, mert ez meglátásom szerint egy folyamat, amiben egyszercsak eljutunk odáig, hogy egyszerűen csak elfogadjuk azt, ami van. Mert minden csak tapasztalat, eszerint ajándék nekünk az is, amit nehézségként élünk meg, hiszen az is csak lehetőség, hogy felfedezzük magunkat és a minket körülvevő világot, és ezt a tudást, bölcsességet magunkba építsük. És ezt nemcsak sugalmazzuk magunknak, nem mantrázzuk, és nem írjuk ki a céljaink közé, hanem egyszerűen csak érezzük. Mert mindennek pont úgy kell lennie, ahogyan éppen megjelenik az életünkben. Írhatnék példákat olyan emberek életéből, akik egy tragikus történés hatására találtak vissza önmagukhoz, és váltak valóban boldog emberekké.

Hosszú évek óta kutatom az életemben, mi a sorsom. Rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem.
kép: bevezetem.hu
Hosszú évek óta kutatom az életemben, mi a sorsom. Mi az a csapásirány, amit követnem kéne, hogy a saját életemet éljem, és nyilván a lényeg végsősoron az, hogy mi módon lehetnék boldog. Valóban boldog, bármit is hoz az élet, bármi is történjék, én mindig érezzem, hogy jó helyen vagyok az életemben. És rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem. Nem kell semmit keresnem. Nem kell analizálnom. Nem kell látóhoz, kineziológushoz, életmódtanácsadó szakemberhez járnom. Csak ki kell nyitnom a szemem, és ott van előttem az életem. Az a feladatom, az a sorsom, ami éppen lezajlik a napomban. Semmi más. Nincs magasztos életfeladat, nincs keskeny ösvény, amit meg kéne találnom. Az élet, a felsőbb énem, a spirituális vezetőm, hívhatom akárhogy, úgyis azt teszi le éppen elém, amit kell. Van nekem ezt jogom vagy kellő rálátásom megkérdőjelezni? Nem úgy tűnik, mintha lenne...

Mit kezdjek tehát a csomagommal, amit aznap kézbesít nekem a postás? Hogyan éljem meg "jól" az életemet? Hiszen ezért jöttem ide, vagy mi... Na, ez az igazán izgalmas, ezt megtalálni. :-) Őszintén. Átéléssel. Máshogy egyszerűen mostanában nem megy nekem. Látom, ahogy a sztori éppen változik, pereg a film, érzések jönnek és mennek, egy adott esemény kapcsán, egy adott személy adott mondata vagy tette nyomán, de a lényeg nem az, hogy én azt megváltoztassam, akár az érzést, akár a kívülről jött hatást, hanem az, hogy az általa bennem megpendített zenét meghallgassam. Ezért vagyok itt. Hogy lássam a fájdalmat valaki szemében, amikor őt igazságtalanság érte. Hogy érezzem, milyen az, amikor túl sokmindent hívok be az életembe, és összeborulnak kicsit a dolgok. Hogy átéljem az alkotás örömét, ami egy új otthon teremtésén keresztül lép be az életembe. Hogy megéljem a csendet, a belső csendet akkor is, ha körülöttem minden a feje tetején áll. Ki vagyok én, hogy mindezt meghatározzam, hogy ebből mi az, ami kell, és mi az, amit ki kéne dobálni az ablakon? Ez így, együtt az én életem. Így kerek, így szép. Félelmetes, igaz? Igen, nagyonis az. Nem tudod, mit hoz a következő pillanat, csak engeded, hogy megtörténjen veled. Beleengeded magad az érzésbe, az érzetbe, amit hoz magával. Ha ez akar szólni, szóljon. Nehéz. Pedig hihetetlenül egyszerű. Nem kell hozzá semmi. Mégis nehéz hagyni, hogy történjen úgy, ahogy akar.

Látom, ahogy a sztori éppen változik, pereg a film, de a lényeg nem az, hogy én azt megváltoztassam. Nem arról beszélek, hogy céltalanul sodródom. Élem a kis napjaimat, de nem harcolok.
kép: 24.media.tumblr.com
Nem arról beszélek, hogy céltalanul sodródom. Élem a kis napjaimat, döntéseket hozok, alakítom a világomat. Beszélek emberekkel, megmondom nekik a véleményemet, ha kell. Elmegyek a boltba, pénzért veszem a zsemlét, és saját kezemmel cserélem ki a kakás pelenkát. De nem harcolok. Ha a víztárolós kazánt nem éri meg áttenni a lakás középső részéről egy másik helyre, mert nagyon sok munkával és költséggel járna, akkor nem harcolom ki magamnak. Sokáig bánkódtam azon, hogy az új lakásunkban rosszul mértem ki az első látogatás alapján (akkor még pontos méretek híján) a vécé helyét, és az így az északi részre került, pontosabban ott volt az mindig, csak én északnyugatnak véltem először. Győzködtem a páromat, a családomat, miért lenne jó áttenni a vécét a fürdőszoba másik szegletébe. A félelem vezérelt. Holott az én sorsom az, hogy most olyan lakásban éljek, ahol északon, ablaktalan oldalon van a vécé. Ha a sorsom más lett volna, bizonyára lett volna lehetőségem arra, hogy változtassak ezen. Biztosan lehet ezt irányítani.  A valódi változás - úgy érzem - az elfogadáson túl van. Ahhoz, hogy a dolgokat valóban, mélyen megérthessem, valódi természetüket megismerjem, el kell fogadnom működésük módját. És akkor, talán irányítani is lehet a folyamatokat. Nem erőből, és félelemből, hanem valódi, szabad választásból. Én ezt, a valódi változást keresem, bár kétségtelen, hogy folyton belebotlom saját döntéseimbe, amiket a félelmek irányítanak. Ez van. Tanulom az életemet. Mindenki ezt csinálja. :) Azt gondolom, mindenki azt teszi, amit a legjobbnak gondol és amiben leginkább hisz. Legyen szó régmúlt idők keresztes vitézeiről, vagy a mai kor rohanó emberéről. ÉN úgy látom, mindenki a helyén van, és teszi a dolgát. Rendkívül izgatottan figyelem az előadást. :)

A bejegyzés párja itt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése