2014. április 14., hétfő

A nagy ház-kirakós

Két egymás utáni este két teljesen különböző írás született meg ugyanarról az időszakról. Nem, nem használtam tudatmódosító szereket egyiknél sem. :) Mindkettő én vagyok, egyik sem jobb a másiknál, de az hihetetlen, mennyire különbözőek tudnak lenni egyes "rétegeim". Valahogy mindkettő jól jön, hogy van. Ami első este jött ki belőlem - mit jött, kiszakadt - olyan mélyen megérintett, hogy utána is a hatása alatt álltam, többször is elolvastam, és valami mélységesen mély önazonosságot éreztem magammal, hogy igen, ez nagyon én vagyok. Második este egy másik "én vagyok" jött, ő is teljesen természetesen. Érdekes, hogy a második cikknek a megírása valójában nagyon felpörgetett, utána is zakatolt az agyam. A bejegyzésben leírt alkotó folyamat is (új lakhelyünket kerestük, majd alakítottuk át azt) ugyanilyen kettős volt. Egyrészt tanulom a megengedést, elfogadást (mert legbelsőbb részemmel ezerrel vonzódom ehhez), másrészt pedig egy nagyon izgalmas, inspiráló, kreatív folyamat zajik nálam, ami sokszor túl is pörget, és időnként lefáraszt, mert az ötletek és gondolatok csak jönnek-jönnek kontrollálhatatlanul. Ez egyébként még mindig tart, az új lakásunkat éppen felújítjuk, még korántsem végeztünk, szóval még van hátra egy kis idő, amikor nyugodtan hátradőlhetünk. (Hah, lesz mostanában ilyen?)
Fogadjátok sok szeretettel a két írást!
A második este szüleménye - na jó, ezen még bővítgettem, csiszolgattam pár napig:
(Azoknak, akik most kezdenek ismerkedni a Vaszatival, egy rövidke szösszenet található a cikk után...)


"Sokat kirakóztam, szerkesztettem, ötleteltem azon, mi módon lehetne Vaszati szempontból a legtöbbet kihozni ebből a helyből. De a végső döntéseket az alapján hoztam meg, hogy mit érzek oda a legjobbnak, a lehetőségek adta utat követve."


Nagy változásról írtam legutóbb. Milyen nagy változások akadnak az ember életében? Gyerekszületés, hozzátartozó elvesztése, új párkapcsolat, a gyerekek kirepülése? A sor azért folytatható, mégis az egyik legnagyobb az, ha új lakhelyünk lesz. Voltaképpen minden megváltozik, nemcsak a földrajzi koordináták, a helyiségek száma és elhelyezkedése, vagy a rendelkezésre álló négyzetméterek száma. Hiszen  itt fogunk élni ezentúl... Reggel itt ébredünk, a munkahelyünkről ide fogunk hazaérkezni ezután (kivéve, ha otthon dolgozunk, mint én is jelenleg, aki a babánkkal vagyok itthon), ide hívjuk a barátainkat, családtagjainkat vendégségbe, itt lesz együtt a szűk család, legyen szó étkezésről, tisztálkodásról, tanulásról, vagy szórakozásról. Egy új élet-tér. Hű...

Egy rövid időre megjelentünk az ingatlanpiacon. Szerencsések és sikeresek voltunk. Rövid időn belül két egész jó üzletet is kötöttünk. (Egy lakást eladtunk, egyet pedig vásároltunk.)
kép: etsy.com
No de hogyan is történt ez az egész? Egyik napról a másikra. :) A Vaszati kapcsán beszélgettünk a párommal, mik a terveink ezen a téren. Nem vaszatisan persze, őt ez a téma inkább irritálja, mint érdekli, de a fő elindítója ez volt. Egyszercsak kibökte, hogy ő innen el akar költözni. Volt erről szó korábban is, de csak messze a távlati célok között szerepelt. Azért lepett meg a kijelentése, mert nem is gondoltam volna arra, hogy lehetőségünk lenne váltani. Kicsik a gyerkőcök, és én itthon vagyok a picivel, egyelőre elférünk itt. (És mégis... mint egy virág szirmai, sorban nyíltak a lehetőségek.) A második gyerek születése kapcsán szükség lett volna előbb-utóbb változtatásokra, új bútorokat kellett volna vennünk, kitalálni, melyik kiskorú hol fog majd aludni, pár év múlva tanulni, miegymás. Butaság lett volna úgy berendezni a szobákat, hogy pár év múlva, amikor a kislányunk iskolás lesz, ki kelljen szórni ezt-azt. És valahogy nem akart összeállni a kép. A férjem felesleges vásárlásba nem volt hajlandó belemenni, akkor sem, ha mostani igényeinknek ez felelt volna meg, teljesen jogosan. Döntöttünk: lecseréljük a lakást. Hosszadalmas folyamatra számítottunk, hogy megtaláljuk a megfelelő lakhelyet, és még a takarónk is elég hosszú legyen hozzá. Nem gondoltuk volna, hogy pár hét múlva már alá is írjuk az előszerződést, mert annyira jó vételre akadunk. Ez a néhány hét nagyon intenzív időszak volt, éjjelenként a legkisebb ugrifüles állandóan fent volt, én pedig a hirdetéseket bújtam, és alaprajzokat szerkesztgettem, tájoltam és Vasztu-Purusha mandalákat rajzolgattam, hajnalban, lefekvés előtt pedig rakodtam az érzékeny égtájakon. (Mindezek lelkileg is segítettek ebben a nehezebb időszakban, hogy embernek érezzem magam, aki emberi körülmények között él.) A házikó (egy sorház egyik tagja), amelyik végül a miénk lett, a fotók alapján kifejezetten unszimpatikus volt. Eleve nem akartam sorházat venni, hiszen akkor vagy az északi, vagy a keleti oldal zárt. Azt mondják, megnézni nem kerül semmibe, így elmentünk felmérni a terepet, mire lehet számítani a helyi ingatlanpiacon. A ház pedig, máshogy nem tudok fogalmazni, elkezdett udvarolni nekem. Kezdeti ellenállásomat fokozatosan törte le valami furcsa, melegséges érzés, ahogy sétálgattam a falak között. Szép lassan meggyőzött, hogy lehet, hogy mégis elképzelhető, hogy boldog lehetek itt.

A telek Vaszati-szempontból. A szomszédos udvarok fáit nem jelöltem, de eléggé körbeveszik a telket, kisebb-nagyobb foghíjakkal, kivéve talán az északkelet északi oldalát.
Pedig a zárt északi oldalon kívül több komoly Vaszati hibája is van a teleknek és a háznak. A telek délnyugati sarkán autókijárat van, ez a rész teljesen nyitott a kijárat szélességben, a kapu ráadásul kék. Körben mindenhol fák vannak, bár az udvar nem annyira kicsi, hogy ez engem zavart volna, úgy éreztem, hagynak teret. Keleten gyümölcsfák vannak, és garázs is terheli ezt az égtájat. Jelenleg kelet-délkelet egy része rendezetlen, szemetes, de ezen a lakók változtatni szeretnének. A házban a főfal a Brahmasztán északi határán húzódik végig. Szintén a Brahmasztanban található a kazán, ami melegvizet is tárol, sőt később derült ki, hogy több vízvezeték és sajnos szennyvíz is keresztülfolyik itt. A vécé pedig északon van. A helyiségek funkciója sem passzol mindenhol az égtájakhoz. Az emeleten található (vécés) fürdőszoba belóg a Brahmasztanba, a konyha északkeleten és északon található (a konyha vizesblokkja szerencsére az északi szegletre korlátozódik), a főbejáratunk pedig északnyugat-nyugat határára esik. De több hiba korrigálta önmagát, részben vagy teljesen, az egész keleti oldalon végighúzódó hatalmas terasszal, a sorház telken belüli elhelyezkedésével (ami nem tökéletes, de talán elfogadható), a szinte teljesen üres középső telekrésszel, ami ráadásul a mi használatunkban lesz, és azzal, hogy a telek enyhén bár, de kelet felé lejt. A telek és a lakás is közel négyzet alapú, viszonylag szabályosak a helyiségek, nagy nyílászárók vannak a keleti és a nyugati fronton, a telekhatárok és a főfalak közel párhuzamosan futnak a fő égtájakkal. (Azért a derékszögek több helyen csak nagyjából derékszögek.) Két szintről beszélhetünk, alul egy nappalival, étkezővel, konyhával és fürdőszobával. Fent vannak a hálószobák, és egy másik fürdőszoba. A vécék a fürdőszobákban találhatók. Mindez nagyjából 100 négyzetméternyi helyen. Az alsó szinten a főfalat az előző lakó több helyen megbontotta, nagy áthidalókkal, ami jót tett a lakótérnek. A környezetünk csendes, védett, mégis a központban van, közel mindenhez, és energetikai szempontból sem találtam benne semmi kivetnivalót. A számomra érzékelhetetlen, kideríthetetlen dolgokkal nyilván nem számolhattam, és radiesztával sem mérettem ki a helyet, bevallom, nem is terveztem, pedig lehet, hogy érdemes lenne.

A folyamat, ahogy a vásárlás maga lezajlott, az ügyintézés és a felújítási munkálatok szervezése és kivitelezése, nos nagyon érdekes volt. Elképesztő indulatokat generált ez az ügy, és végig nagyon terhelt volt érzelmileg a szituáció. Mindenki megtette azt, ami tőle telt, mégis ez jött ki a dologból. A felújítási munkálatok is feszült hangulatban folytak eddig, holott egyáltalán nem jelentős az a munka, amit el kell végeztetnünk. Nagy segítségemre vannak ilyenkor a légzőgyakorlatok, és a tapasztalataim, hogy milyen hihetetlenül ki tudnak egy idő után simulni a dolgok, ha hagyom őket, hogy folyjanak a saját medrükben, és nem akarom őket megváltoztatni. De időnként félelmetes ez az egész, és volt, amikor - még ha rövid időre is - de nagyon fájt, olyan érzelmeket hozott fel bennem. Az fáj, amit nem tudunk elfogadni, önmagunkból, sosem másból, ezt már megtanultam, ezért hagytam, hogy akkor is jöjjön, amikor nagyon fáj. Szeretett barátnőm támogatott ebben a folyamatban, és egy-két nap múlva nevetve hívtam fel mindig, hogy el is múlt a félelmetesnek tűnő szituáció. Szóval érdekes korszakot élünk most...

Helyiségek, funkciók elosztása a földszinten. A főépület körvonalát szaggatott vonallal jelöltem. Ahogyan az összes helyiség, a konyha is szabályos téglalap alakú, de nem pontosan párhuzamosak a falak a főégtájakkal, az ábrán azért van furcsa formája.
Helyiségek, funkciók elosztása az emeleten. A főépület körvonalát itt is szaggatott vonal jelöli.
Jelenleg még folynak a munkálatok. Kialakultak a színek, nagyjából tudom a berendezési tárgyaink helyét. Ahol nem volt módom korrigálni, ott legtöbbször az emeleten tudtam a dolgokon javítani, az alsó szinten van ugyanis több Vaszati hiba. A színek nagyjából passzolnak az adott égtájakhoz. A halványsárgát nem sikerült északkeletre csempésznem sem fal, sem bútor színében. Bár a konyhabútor fenyő szín lesz, ez elég halvány, és kissé sárgás az árnyalata. A konyhafal zöld színt kap, ami részben északon helyezkedik el, ez picit korrigálja a lenti vécét. A földszinten a déli-délnyugati oldal nem igazán lesz megterhelve nehéz bútorokkal, mert nem volt annyi helyünk, holott az észak-északkeleti konyhabútor ezt megkívánta volna. A dolgok folyamatosan változtak, de jelenleg úgy néz ki, hogy sikerül ide egy polcrendszert helyezni, ami a családfő hobbijához kapcsolódó gyűjtemény tárolására fog szolgálni. Az délnyugat leterhelését megtámogatjuk az emeleten lévő hálószobánkkal, ahol erre - a déli-délnyugati  - falra gardróbszekrénysort terveztünk. Az egyéni égtájakat igyekeztem figyelembe venni a hálószobák kiosztásánál. Mi sajnos a férjemmel nem tudunk ezzel összhangban lenni, már ami a hálóhelyünket illeti, márpedig a dupla ágy determinálta, melyik lesz a hálószobánk. Sem dél, sem délnyugat nincs az egyéni égtájaink között, de amúgy ezek az égtájak kedveznek az alvásnak, nyugat már igen, de a radiátor miatt nem tehetjük ide az ágyunkat. Kislányom fekvőhelye északkeletre kerül, ami szintén nem túl előnyös. A képet pozitív értelemben árnyalja az, hogy az ő legkedvezőbb égtája éppen az északkelet. Saját példámból merítkezem, én akárhol laktam, ha úgy jött ki, hogy északkeleten volt az ágyam, mindig nagyon jókat aludtam, sosem volt gondom ezzel. Nekem nem a legkedvezőbb égtájam az északkelet, de a kedvezők között szerepel. Ezzel biztatom tehát magamat, hogy csak nem olyan nagy baj, hogy ide került a szobája, ágya. Ez a helyiség kissé belóg északra, ami számára kerülendő égtáj, én a magam részéről mindent meg fogok tenni azért, hogy ne tegyék ide az ágyát. Ő egyébként - igazi kislány - rózsaszín falat kért, ebből egy lilásabb árnyalatot választottunk, egyrészt nekem is szimpatikusabb volt, és talán nem kell lecserélni egy-két év múlva, ha kicsit nagyobb lesz, másrészt a picit hűvösebb árnyalat az égtájhoz is jobban passzol. Hmm, ehhez illene egy halványsárga függöny... Kisfiam szobájának fala nagyon halvány barackos-sárgás színt fog kapni, ami szintén nem teljesen felel meg az égtájaknak. A fehérrel valahogy nem voltam kibékülve, a kék és fehér színű bútorok talán ellensúlyozzák, amelyekhez nagyon jól illik ez az árnyalat. A többi dolog megtalálta a helyét: a falak színe, az északnyugati fürdőszoba lent, déli fürdőszoba fent - déli fekvésű vécével - (ami nem a legkedvezőbb, de elfogadható), itt a megfelelő színeket is tudtam hozni. A lakás vásárlásakor az is nagyon tetszett, hogy az előző lakók mindenhol semleges, fehéres színű járólapokat és csempéket használtak, amelyekhez nem is kellett hozzányúlni, mert jó állapotban voltak. Délkeleten van a lépcső, ami dinamikájában nagyon jól összejön az égtájjal. Itt van az étkező is, a földszinten, ami szintén nem a legkedvezőbb, mert délen vagy nyugaton lenne ideális, de talán nem számít olyan nagy hibának, ezt pontosan nem tudom. A kazánunk sajnos a Brahmasztanban maradt, ahol eredetileg is volt, pedig szerettük volna máshová tetetni. Ez mindkettőnknek nagy csalódás volt, de cserébe északon megnyílhatott egy tágas, bedeszkázott ajtó, ami nagyon ráfért az északi szekcióra. Így szellős, nyitott lett az északkelet-észak-északnyugat, tágas érzetű a konyha , a vécé úgyis megterheli rendesen az északi részt. Igyekeztünk megnyitni a Brahmasztant az alsó szinten, még egy falat is lebontottunk, így ez eléggé nyitott lett, bár a főfalból maradt még valamennyi. A fal, amit kivettünk, nagyon kettészelte a teret, de így nemcsak a Brahmasztan mentesült tőle, hanem a déli égtáj is. Így most délnyugat-dél-délkelet egy légtérben van, azaz az étkezőnk és a nappalink. Ez ugyebár eléggé kedvezőtlen. Alapvetően egy térelválasztó polcot terveztem ide, ezt még a jövő hozza, hogy tényleg befér-e. Emellett funkcionálisan szeparáltunk, - mivel ez két helyiség egy légtérben, - a falak különböző színűek lesznek, ahogy a padlóburkolatok is teljesen eltérőek a két helyiségben. A nappali fala krémszínű lesz, az étkezőé vidám barackos-rózsaszínes, a nappali padlója földszínű (középvilágos, tompa fa színe), az étkezőé fehér. A kettő közé mozgatható térelválasztó lapokat szeretnék majd, nagyon esztétikus és praktikus lapfüggönyök közül lehet abszolút elfogadható árfekvésben válogatni. A lakás nyugati részére került az előszoba fala. Esztétikailag nagyon szépen ki volt alakítva az előtér, ahová beléptünk az utcáról, viszont számomra nem tűnt praktikusnak. Egybenyitották a nappalival, és egyáltalán nem volt hely azoknak a dolgoknak, amik befogadására a bejárat közelében törekedni érdemes, például a kabátoknak, cipőknek, egyebeknek. Emellett az sem tűnik szerencsésnek, hogy a bejárati ajtó egyszerre szinte a nappaliba nyílik, télen ez mindenképpen problémás lehet. Így hát ide egy fal kerül, igazi előszobává alakítva ezt a helyet, fogasokkal, cipősszekrénnyel, és egyéb tárolóhelyekkel. Ha már egyszer nyugati a bejárat, használjuk ki az energiáit, tárolásra. Mégsem lesz túl szűk a tér, kellemes lesz ide betérni.

A tervezés-kivitelezés néha kirakóshoz hasonlított, de talán még inkább sakkhoz. Miután nagy nehezen összeálltak a dolgok, mind hagyományos, mind Vaszati szempontból, jött a gyakorlati megvalósítás, ami sokszor áthúzta a számításokat Ezután újabb tervezés következett, és lépésenként így jutottunk oda el, ahol most tartunk.
kép: programmedevelopment.com
Összességében is elmondhatom, hogy az egész lakáson látszik, hogy igényes lakók éltek benne, akik nagyon vigyáztak mindenre, és okosan, praktikusan igyekeztek megvalósítani a lakásra vonatkozó elképzeléseiket. Vaszati szempontból pedig eddigi lakásunk helyett egy viszonylag vállalható kompromisszumokkal rendelkező másikat sikerült vásárolnunk, amin persze még mindig lenne mit korrigálni. Az alsó szint két legproblémásabb része a Brahmasztan és az észak. Elsősorban a lakás közepe, a Brahmasztan, az itt található bojleres kazánnal, főfaldarabbal és az átfolyó vízzel, szennyvízzel. A másik természetesen az északi vécé. A sorház jellegből adódó északi zártság sem tesz jót ennek. Az északkelet-délnyugat tengely leterheltsége is szinte a fordítottja a kívánatosnak. A hibákon valamelyest javítanak az emelet és a telek energiái, a tudatosan megválasztott színek és egyéb korrekciós elemek. Régi lakóhelyünhöz képest északon tudtunk sokat fejlődni, a szűk terek, nehéz tárgyak, vécé és a főzőfülke nem pozitív irányba mozdították a Vaszati mutatókat, holott volt viszonylag nagy északi ablakunk (ami előtt sajnos magas fák álltak sorfalat). A Brahmasztannal ott sem álltunk túl jól, falak szabdalták, szűk folyosó vezetett át rajta, és bizony ide belógott a külön helyiségből álló vécénk is. Egyikünk sem a neki megfelelő égtájon aludt, bár miután mindannyian alvásra alkalmas égtájon hajtottuk eddig  álomra a fejünket. (Kivéve az első babánk megszületése utáni időszakot, amikor az ő ágya délkeleten volt, a lehető legkedvezőtlenebb égtájon. Azt a két évet nem kívánom senkinek. Most velünk alszik.) A csodálatos északkeletünktől, a halványsárgára festett nappalinktól, amit imádtunk, és ráadásul plusz terület is volt, sajnos el kell búcsúznunk, holott tudjuk, hogy ez az égtáj kiemelten fontos. (Lett viszont egy nagy keleti oldali teraszunk, kiugrással ebbe az irányba.) Volt életterünk szabálytalan alakjának, kiugrásainak, aránytalan tereinek viszont szintén búcsút inthetünk. Ha már sikerült innen véglegesen elköltöznünk, persze. Mindent összevetve sokkal jobbak a mutatóink, ha a Vaszati szempontokat tartjuk szem előtt, mint eddigi lakóterünkben.

A mi esetünkben a színekkel és a különböző tárgyak elhelyezésével egész jól lehetett játszani kialakítandó otthonunk esetében akkor is, ha az adottságai révén eleve kötöttségekkel járt. (Azért alaposan meg kellett dolgozni az eredményért.) Mindezt úgy, hogy családtagjaim be vannak oltva Vaszati ellen, kizárólag az ésszerűség és esztétika keretein belül. Hosszú távon úgysem lennénk boldogok, ha ezeket megerőszakolnánk.
kép: home.wikia.com
Egy dolgot azonban mindenképpen megemlítenék itt, a végén. Sokat bújtam a szakirodalmat, már ami a blog témáját illeti. Nem véletlen az sem, hogy ezeket a posztokat írom, mert szenvedélyesen érdeklődöm az iránt, mi lehet a valódi kapcsolat az élettér, és a benne lakók életminősége között, a mindennapi, gyakorlatias elemeken túl. (Elárulom: még semmi kőbe véshetőre nem jöttem rá.) Sokat kirakóztam, szerkesztettem, ötleteltem azon, mi módon lehetne Vaszati szempontból a legtöbbet kihozni ebből a helyből. (És amikor időm, erőm engedte, a mostani lakásunk rendezésével igyekeztem harmóniát vinni az életünkbe, így az újlakás-projektbe is.) Ezek az információk, elképzelések biztosan beépültek az agyamba, nem vitatom, sőt, érzem is. De a végső döntéseket az alapján hoztam meg, hogy mit érzek oda a legjobbnak, a lehetőségek adta utat követve. Igyekeztem követni az áramlatot, amit az Élet mutatott nekem, akár szakemberek, akár bútorbolti eladók személyében, akár ésszerűség formájában, akár intiúcióként. A lenti vécén és kazánon sokat kínlódtam, ahogyan a nappali leterhelésével és az alsó szinten dél-délnyugat "feldarabolásával" is. De megengedtem, hogy ha minden abba az irányba mutat, amerre, akkor maradjon még abban az esetben is, ha az kedvezőtlen. A "szerencsén" múlt, hogy ezek egy része a számomra kívánatos irányba változott, persze ahol lehetett, megléptem, amit megkívánt a helyzet. Engedtem az érzéseimnek, hogy a kisfiam szobájába nagyon halvány barackos-narancsos színt válasszak a fehér helyett, holott oda elvileg az nem való. Az alsó szint déli régiójából egy komódot kidobtam a tervező programban, mert rájöttem, hogy a félelem vezérelt, amikor odaterveztem, hogy minél jobban leterheljem a déli oldalt, de valójában semmi helye ott. Nem mi vagyunk, csak egy félelem vezérelte elem. Végignéztem a terveket, mik azok, amelyek még félelem-alapúak. Rájöttem, hogy a funkció kárára nem tehermentesíthetem a konyhánkat, ha északkeleten van, akkor sem. Furcsa ezt így leírva visszanézni, hiszen egy lakásban a funkcionalitás az egyik legfontosabb szempont, hiszen ha évekig bosszant minket valami, még ha apróságnak tűnik is, az semmiképpen nem azt szolgálja, amit a Vaszati hirdet. De időnként elfogja az embert a láz, hogy megváltsa a világot. Holott a világot nem kell megváltani, az a merész feltételezésem, hogy már rég meg van váltva, csak észre kell venni. Azt gondolom, és hiszem, és látom, ahogyan működik, hogy a világnak igaznak kell lenni, amit magunk köré építünk. Megtalálni magunkban, mi az igaz, éppen ott, és éppen akkor, a többi meg szépen alakul magától.

Azért még korántsincs vége, bármikor kiderülhet bármi turpisság, vagy megnyílhat egy váratlan lehetőség, ez az egész folyamat során így volt. Meg kell tanulnom bíznom magamban, és abban, hogy amit elém tesz az élet, az mindig úgy jó (erre utólag szoktam rájönni). És egy ideje azt veszem észre, hogy a kettő voltaképpen ugyanaz. Nekem ez egy nagyon izgalmas út, és igaz, hogy néha, pillanatokra nagyon fáj, vagy néha úgy érzem, elfáradok, de túlnyomórészt és alapvetően - idáig legalábbis - nagyon élvezem.

A bejegyzés párja itt található.


A cikkben inkább csak leírásszerűen részleteztem, de nem magyaráztam azt, mitől kedvező vagy kerülendő egy-egy szín, vagy bármi egyéb az adott égtájon. Például a kedvezőtlen délnyugati kapu, ami még ráadásul kék is, vagy a keleti terasz, ami viszont pozitív potenciálú terület. A bejegyzés így is eléggé hosszú lett, legyen, aki végigolvassa... Ajánlom hát a szakértőket, két fő kedvenc internetes Vaszati-oldalamat. Íróik másfélék, és másért szerethetőek számomra, ám mindkettőjükkel tudok azonosulni, rajongani a cikkeikért, szaktudásuk mellett a személyiségük is átjön a sorok között. Íme:
Hivatalos Vaszati blog - A szövetség elnökének, Manhertz Editnek szívvel-lélekkel írt blogja, a közérthetően átadott, hasznos tudnivalók mellett sok-sok ötlettel és saját életéből, lelkéből belevitt színekkel, hangulatokkal, apró hétköznapi csodákkal.
Elvis és Vaszati - Spaczér Judit írásai számomra olyannyira letisztultak és lényegretörőek, hogy legtöbbször ide kattintok, ha valamilyen pontos infóra van szükségem energiaminőségről, színről, alkalmazható funkciókról, vagy bármi egyébről egy-egy területtel kapcsolatban, és valami nyugodt biztonságot érzek mindig, amikor a cikkeit olvasom.
Köszönöm Nekik!


2014. április 11., péntek

Életfeladat és víztárolós kazán

Két egymás utáni este két teljesen különböző írás született meg ugyanarról az időszakról. Nem, nem használtam tudatmódosító szereket egyiknél sem. :) Mindkettő én vagyok, egyik sem jobb a másiknál, de az hihetetlen, mennyire különbözőek tudnak lenni egyes "rétegeim". Valahogy mindkettő jól jön, hogy van. Ami első este jött ki belőlem - mit jött, kiszakadt - olyan mélyen megérintett, hogy utána is a hatása alatt álltam, többször is elolvastam, és valami mélységesen mély önazonosságot éreztem magammal, hogy igen, ez nagyon én vagyok. Második este egy másik "én vagyok" jött, ő is teljesen természetesen. Érdekes, hogy a második cikknek a megírása valójában nagyon felpörgetett, utána is zakatolt az agyam. A bejegyzésben leírt alkotó folyamat is (új lakhelyünket kerestük, majd alakítottuk át azt) ugyanilyen kettős volt. Egyrészt tanulom a megengedést, elfogadást (mert legbelsőbb részemmel ezerrel vonzódom ehhez), másrészt pedig egy nagyon izgalmas, inspiráló, kreatív folyamat zajik nálam, ami sokszor túl is pörget, és időnként lefáraszt, mert az ötletek és gondolatok csak jönnek-jönnek kontrollálhatatlanul. Ez egyébként még mindig tart, az új lakásunkat éppen felújítjuk, még korántsem végeztünk, szóval még van hátra egy kis idő, amikor nyugodtan hátradőlhetünk. (Hah, lesz mostanában ilyen?)
Fogadjátok sok szeretettel a két írást!
Az első este szüleménye:  _


"Rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem. Nem kell semmit keresnem. Csak ki kell nyitnom a szemem, és ott van előttem az életem. Az a feladatom, az a sorsom, ami éppen lezajlik a napomban. Semmi más."



Az életem, most ahogyan van, egy komplett csomag. Arra vár, hogy megéljem.
kép: krefiti.hu
A mai napig nem vagyok tisztában vele, hogy a Vaszati által leírt törvényszerűségek valóban úgy működnek-e az életünkben, ahogy a nagy könyvben az meg van írva. Vannak problémáink, egyéniek, életszakaszunkból eredőek (házaspár pici gyerekekkel), és olyanok is, amik ezeken kívül lépnek az életünkbe. Vannak erősségeink is, ezek is követnek valamiféle hullámzást. Hogy a nehézségeinkből és a könnyebb életterületekből mi köszönhető életterületünk energiáinak, mi egyéni vagy családi karma, és mi az, ami ezen túl még "becsöppen," meg nem tudom mondani. De azt gondolom, nem ez a fontos. Rájöttem, minél többet elemzem, annál boldogtalanabb vagyok. Fontos az, hogy adott probléma formailag milyen okra vezethető vissza? Az életem, most ahogyan van, egy komplett csomag. Arra vár, hogy megéljem. Konfliktusokkal, emelkedett érzésekkel, mindenfélével, ami jön, szőröstül-bőröstül. Hitem szerint a lélek azért jön ebbe a földi világba, hogy bizonyos dolgokat megtapasztaljon, kipróbáljon ezt-azt, milyen is a "való" életben, hús-vér emberként. Hiszem azt is, hogy nem vagyunk felosztva jóra és rosszra, csak bizonyos típusú energiák keverednek bennünk, és a gondolkodásunk kategorizálja be ezeket, helyes vagy elkerülendő címkét akasztva rájuk. Ez a folyamat teljesen helyénvaló, mert ez meglátásom szerint egy folyamat, amiben egyszercsak eljutunk odáig, hogy egyszerűen csak elfogadjuk azt, ami van. Mert minden csak tapasztalat, eszerint ajándék nekünk az is, amit nehézségként élünk meg, hiszen az is csak lehetőség, hogy felfedezzük magunkat és a minket körülvevő világot, és ezt a tudást, bölcsességet magunkba építsük. És ezt nemcsak sugalmazzuk magunknak, nem mantrázzuk, és nem írjuk ki a céljaink közé, hanem egyszerűen csak érezzük. Mert mindennek pont úgy kell lennie, ahogyan éppen megjelenik az életünkben. Írhatnék példákat olyan emberek életéből, akik egy tragikus történés hatására találtak vissza önmagukhoz, és váltak valóban boldog emberekké.

Hosszú évek óta kutatom az életemben, mi a sorsom. Rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem.
kép: bevezetem.hu
Hosszú évek óta kutatom az életemben, mi a sorsom. Mi az a csapásirány, amit követnem kéne, hogy a saját életemet éljem, és nyilván a lényeg végsősoron az, hogy mi módon lehetnék boldog. Valóban boldog, bármit is hoz az élet, bármi is történjék, én mindig érezzem, hogy jó helyen vagyok az életemben. És rájöttem, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, mint valaha is hittem. Nem kell semmit keresnem. Nem kell analizálnom. Nem kell látóhoz, kineziológushoz, életmódtanácsadó szakemberhez járnom. Csak ki kell nyitnom a szemem, és ott van előttem az életem. Az a feladatom, az a sorsom, ami éppen lezajlik a napomban. Semmi más. Nincs magasztos életfeladat, nincs keskeny ösvény, amit meg kéne találnom. Az élet, a felsőbb énem, a spirituális vezetőm, hívhatom akárhogy, úgyis azt teszi le éppen elém, amit kell. Van nekem ezt jogom vagy kellő rálátásom megkérdőjelezni? Nem úgy tűnik, mintha lenne...

Mit kezdjek tehát a csomagommal, amit aznap kézbesít nekem a postás? Hogyan éljem meg "jól" az életemet? Hiszen ezért jöttem ide, vagy mi... Na, ez az igazán izgalmas, ezt megtalálni. :-) Őszintén. Átéléssel. Máshogy egyszerűen mostanában nem megy nekem. Látom, ahogy a sztori éppen változik, pereg a film, érzések jönnek és mennek, egy adott esemény kapcsán, egy adott személy adott mondata vagy tette nyomán, de a lényeg nem az, hogy én azt megváltoztassam, akár az érzést, akár a kívülről jött hatást, hanem az, hogy az általa bennem megpendített zenét meghallgassam. Ezért vagyok itt. Hogy lássam a fájdalmat valaki szemében, amikor őt igazságtalanság érte. Hogy érezzem, milyen az, amikor túl sokmindent hívok be az életembe, és összeborulnak kicsit a dolgok. Hogy átéljem az alkotás örömét, ami egy új otthon teremtésén keresztül lép be az életembe. Hogy megéljem a csendet, a belső csendet akkor is, ha körülöttem minden a feje tetején áll. Ki vagyok én, hogy mindezt meghatározzam, hogy ebből mi az, ami kell, és mi az, amit ki kéne dobálni az ablakon? Ez így, együtt az én életem. Így kerek, így szép. Félelmetes, igaz? Igen, nagyonis az. Nem tudod, mit hoz a következő pillanat, csak engeded, hogy megtörténjen veled. Beleengeded magad az érzésbe, az érzetbe, amit hoz magával. Ha ez akar szólni, szóljon. Nehéz. Pedig hihetetlenül egyszerű. Nem kell hozzá semmi. Mégis nehéz hagyni, hogy történjen úgy, ahogy akar.

Látom, ahogy a sztori éppen változik, pereg a film, de a lényeg nem az, hogy én azt megváltoztassam. Nem arról beszélek, hogy céltalanul sodródom. Élem a kis napjaimat, de nem harcolok.
kép: 24.media.tumblr.com
Nem arról beszélek, hogy céltalanul sodródom. Élem a kis napjaimat, döntéseket hozok, alakítom a világomat. Beszélek emberekkel, megmondom nekik a véleményemet, ha kell. Elmegyek a boltba, pénzért veszem a zsemlét, és saját kezemmel cserélem ki a kakás pelenkát. De nem harcolok. Ha a víztárolós kazánt nem éri meg áttenni a lakás középső részéről egy másik helyre, mert nagyon sok munkával és költséggel járna, akkor nem harcolom ki magamnak. Sokáig bánkódtam azon, hogy az új lakásunkban rosszul mértem ki az első látogatás alapján (akkor még pontos méretek híján) a vécé helyét, és az így az északi részre került, pontosabban ott volt az mindig, csak én északnyugatnak véltem először. Győzködtem a páromat, a családomat, miért lenne jó áttenni a vécét a fürdőszoba másik szegletébe. A félelem vezérelt. Holott az én sorsom az, hogy most olyan lakásban éljek, ahol északon, ablaktalan oldalon van a vécé. Ha a sorsom más lett volna, bizonyára lett volna lehetőségem arra, hogy változtassak ezen. Biztosan lehet ezt irányítani.  A valódi változás - úgy érzem - az elfogadáson túl van. Ahhoz, hogy a dolgokat valóban, mélyen megérthessem, valódi természetüket megismerjem, el kell fogadnom működésük módját. És akkor, talán irányítani is lehet a folyamatokat. Nem erőből, és félelemből, hanem valódi, szabad választásból. Én ezt, a valódi változást keresem, bár kétségtelen, hogy folyton belebotlom saját döntéseimbe, amiket a félelmek irányítanak. Ez van. Tanulom az életemet. Mindenki ezt csinálja. :) Azt gondolom, mindenki azt teszi, amit a legjobbnak gondol és amiben leginkább hisz. Legyen szó régmúlt idők keresztes vitézeiről, vagy a mai kor rohanó emberéről. ÉN úgy látom, mindenki a helyén van, és teszi a dolgát. Rendkívül izgatottan figyelem az előadást. :)

A bejegyzés párja itt található.

2013. november 14., csütörtök

Terek és kerítések

Egy nagyon kedves ismerősöm az egyik előadásán úgy fogalmazott, hogy a Sors és a Szabad akarat viszonya olyasféle módon írható le, mint egy nagy tér, amiben kerítések vannak, amik terelgetnek és védenek minket. Ha követjük a Sorsunkat, (ezáltal feloldva karmánkat) akkor a kerítés fokozatosan kitolódik, egyre nagyobb teret ad nekünk. Nem tudok nem párhuzamot vonni ebben a Vaszatival, akár a konkrét tereket és falakat (kerítéseket) nézzük, akár azok hatását az életünkre. Lássuk hát, mi a helyzet az én teremmel meg kerítéseimmel.

Az elfogadásról

kép: ilikewallpaper.net
Ígértem, a problémákról fogok írni. Mielőtt belefognék... Életem utóbbi szakaszában az a két mondat, ami a legmeghatározóbb volt számomra, és a legnagyobb pozitív hatással volt az életemre, a következő volt: "Minden pillanatban pont olyannak kell lennem, amilyen éppen vagyok. Szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok." Ez Bagdi Bella önszeretetről szóló meditációjában hangzik el, és vannak időszakok, amikor ha nem is meditálok erre, de rendszeresen hallgatom. Valamiért azt gondolom, és úgy érzem, hogy minden örömünk és problémánk alapköve ez. A boldogság vagy teljes élet (ki hogyan nevezi) alapja a szeretet – alapvetően önmagunk szeretete, és ez sugárzik ki a környezetünkre, – ez pedig az elfogadáson alapszik. Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki képes elfogadni saját hibáit, életének problémáit, és a dolgok menetét úgy, ahogyan élete percei folydogálnak. Mások hibáinak elfogadása pedig még nehezebb. És most nem a folyamatos, tartós elfogadásról beszélek, amit a nagy guruk megélnek, hanem a képességet vagy tudást, ami segít nekünk abban, hogy ne folyton ár ellen ússzunk. Lehet, hogy igaza van az ateistáknak, lehet, hogy tévednek abban, hogy az életnek nincs semmi mögöttes értelme. Akárhogy is van, egy helyzet megoldása semmivel sem lesz könnyebb attól, hogy lázadozunk ellene, és ami már az adott pillanatban kikerülhetetlenül ott van az orrunk előtt, azzal jobbat nem lehet csinálni, mint tudomásul venni. Ez így leírva olyan gyönyörűen egyszerű, hogy régi matektanáromnak is biztosan tetszene. (Szerinte a legegyszerűbb a legszebb megoldás. Tudott valamit az öreg.) A nagyon érdekes az, hogy a valóságban ez egy olyan működőképes dolog, amivel problémákat oldhatunk meg hatékonyan, tisztíthatjuk, könnyíthetjük a lelkünket (ezáltal gyógyulunk is, mert „ürül” a hibás parancs a szervezetünkből), és a normál mezei halandó ember számára tanulható, gyakorolható. Csupán ki kell próbálni, ízlelgetni, milyen is ez, figyelni magunkat, mi zajlik le bennünk, és egy idő után az ember ráérez az ízére.
Nem azt mondom, hogy mindenkinek ez az útja, de van egy pont, amikor az ember megérzi, hogy milyen jó cucc is ez. És akkor törekszik arra, hogy a lehető legtöbbször megvalósítsa. A „baj” az vele, hogy azt igényli, hogy figyeljünk oda arra, amit éppen csinálunk, amit éppen élünk, és ez nehéz, mert folyton rohanunk, egyszerre ötfelé figyelünk (de egyfelé sem igazán), és agyilag hullafáradtak vagyunk. Mindannyiunknak vannak olyan időszakai, amikor (akár részben vagy egészében) szétesik az életünk, teszem azt, megbetegszünk, elveszítünk valami számunkra fontosat, vagy valami váratlan, sokkoló történik velünk. Ezekben a szituációkban az a rendkívüli lehetőségünk adódik, hogy ténylegesen odafigyeljünk arra, hogy valójában mi történik velünk, az életünkkel, mert egy pillanatra kiszakadunk abból a pörgésből, amiben alapjáraton vagyunk. Kényszerűségből bár, de megállunk, végiggondoljuk, amit kell, hiszen mást adott pillanatban nem tehetünk. A jó hír az, hogy a lényeg meglátásához nem kell semmiféle tragédia. (A téma nagy tanítója Eckhart Tolle, aki nem ismeri, annak figyelmébe ajánlom „A most hatalma a gyakorlatban” és az „Új Föld” című könyveit. Honfitársaim közül Kiss Balázs Kunó csillagmag.hu oldalát is meg kell említenem, mert mindig nagy hatással volt rám az őszintesége, tudása, és a tiszta hang, amit hallat.)
Azért írtam ezt e hosszú bevezetőt, mert fontosnak érzem kijelenteni, hogy nem igazán hiszek a pozitív gondolkodás azon vonulatában, amely cukormázzal vonja be a problémákat, és azzal sem, ami "megváltja" a világot. Az életet nem úgy látom, amit tökéletesre kellene „megcsinálni”, ettől vagyunk szerethető, húsvér emberek. Ha illúziók helyett arra koncentrálunk, ami az orrunk előtt van, – nem arra gondolok, hogy siránkozunk, drámázunk, csak tudomásul vesszük, ami éppen adott pillanatban van, de nagytotálban, és hagyjuk, hogy legyen úgy, ahogy van, – lehet, hogy nem oldódik meg semmi, fanfárok sem szólalnak meg, csak szimplán könnyebb lesz az egész. Mindenesetre az önelfogadásba az is beletartozik, hogy elfogadjuk, hogy az életünk minden pillanata nem feltétlenül arról kell szóljon, hogy ebben a jó kis elfogadós – tudomásul vevős állapotban vagyunk, mert az szintén illúzió volna. A kulcsszó a tudatosság.

Taposómalom

kép: ecostepworld.com
Sokat gondolkodtam, mit fogok írni, mik a legmeghatározóbb problémáim. Bevallom, most, ebben a pillanatban sem állt még össze totálisan a kép. De ha választanom kellene, mit a legnehezebb megélnem, azt mondanám, a Földön élni, egyszerű emberként a huszonegyedik század civilizáltnak mondott világában, élni a mindennapokat és a pörgést a mókuskerékben. Ez az egész életemet végigkíséri, hogy a társadalmilag valamelyest rendezettnek mondott körülmények megteremtéséhez szükséges teendők felőrlik az erőmet. Ilyen tevékenység például a munkahelyemen dolgozni, vagy valami módon elérni azt, hogy étel kerüljön az asztalra, aztán a kellő időpillanatban tiszta és normális ruhát biztosítani a család tagjai számára, és egy olyan otthont, ahová bármikor nyugodt szívvel úgy engedhetek be másokat. Nem véletlen, hogy nem szimplán azt írtam, hogy nehezemre esik a közelébe kerülni a "tiszta udvar, rendes ház" tulajdonosának járó címnek. Ahhoz, hogy házitündér legyek, újra kéne születnem, de az, hogy a minimális alap ennyire megterhelő is lehet, nemcsak nekem, az egész család számára, az elgondolkodtató. Az összes felmenőm végiggürizte az életét, ki módosabb volt, ki kevésbé. Egy dolog mindenképpen közös volt bennük: a munkáról szólt az életük. Esetemben a különbség annyi, hogy én fizikailag sokkal kevesebbet bírok, mint ők bírtak, és sokszor úgy érzem, csak a felszínen lebegek, sodródom az árral. Nyilván két kisgyerekkel az ember élete nem feltétlenül nyaralás akkor sem, ha most éppen nem dolgozom a munkahelyemen. De én már gyerektelen időmben is sokszor voltam fáradt, akkor is simán elúsztam a háztartással, és akkor is éreztem azt, hogy az, amit szívem mélyén, igazán szeretnék csinálni, alig-alig fér bele az életembe.
Vaszati szempontból tippem a nyitott teljes déli és a zárt teljes keleti oldal, és a családunkban mindenkinek valamilyen formában nyitott déli oldalú háza volt. Ha túl nyitott a dél, előtérbe kerülnek a kötelezettségek. Az életerő, vitalitás keletről jön, ha zárt a keleti oldal, akkor ezek blokkolódnak. Szüleim háza is ilyen, de ott keleten vannak nagy ablakok, bár nem messze ott áll keletre a garázs. Mindig nagy volt az alvásigényem, és sokszor éreztem fáradtnak magam akkor is, amikor még ott laktam. (Pont ma gondoltam épp arra, hogy mióta itt lakom, a mi lakásunkban, bizonyos szinten az alvás körül forog az életem. Egyikünk sem az egyéni égtájának megfelelő helyen alszik, a gyerekek amúgy sem ideális égtájon, és hol egyik, hol másik gyerek miatt éjszakázunk, de az alvóhelyeken sajnos nem igazán tudunk változtatni.) Ahogy aztán beköltöztek az életünkbe a gyerkőcök, ez hatványozottabbá vált, a fáradtság, és pozitív értelemben vett szenvedélyeim hiánya. Ráadásul megoldódott az is, hogy a szüleim mivel töltik nyugdíjas napjaikat, gyanítom, akárhány kéz adódna segítségnek, az mind találna magának elfoglaltságot a kicsik mellett. A legjobban azt utálom az egészben, hogy nem tudom azt a figyelmet megadni a gyerekeimnek, amit szeretnék. Gyerekként sosem értettem, amikor ingerülten szóltak hozzám, holott én nem tehettem róla, vagy azt, hogy olyan kevés időt töltöttek velem csak úgy, mert jó együtt. Amikor gyereket terveztem, nem tudtam, hogy ez nem csupán szándék kérdése, nem elég az, hogy fontosnak érzem, és teszek is azért, hogy önfeledten élvezzem a gyerekeim társaságát, és normális mennyiségű időt tudjak velük tölteni. Még így is előfordulhat, hogy nem sikerül pont az, ami miatt az ember az egészet kitalálta. Vagyis mit beszélek, hiszen sikerül, csak az idő sokkal kisebb szeletében, és talán nem a hét minden napján, mint ahogyan az jó lenne nekünk, a család tagjainak. Utálom, amikor türelmetlen vagyok, és azt a pontot kifejezetten, amikor annyira fáradt és ideges vagyok, hogy még a csodálatos gyermeki lényük is kevés ahhoz, hogy ebből kizökkenjek. El kell, hogy áruljam, néha még az is előfordul, hogy kifejezetten sárkány vagyok, és nem az, amit a kínaiak annyira tisztelnek, hanem az az utálatos fajta. Azt hiszem, ilyenkor Eckhart Tolléra is simán rávágnám az ajtót, na jó, ha megismerném, hogy ő az, akkor azért mégsem. Amikor épp agyilag zokni vagyok, az elfogadás annyiban merül ki, hogy elfogadom, hogy most ennyire vagyok képes és kész, ami azért kezdetnek talán jó.

Anyaság, kimerültség, kapcsolat az égiekkel

kép: mamanyc.net
És máris a női szerepeknél tartunk. Bevallom, nagyon sokáig hadilábon álltam azzal, hogy nő vagyok, ugyan már, mi a frászt lehet ezzel kezdeni, mennyi sok bajjal járhat az ilyesmi. Életem során ez folyamatosan javult, gyerekként utáltam, hogy egyáltalán lánynak születtem, most kifejezetten örülök annak, hogy nő vagyok, még ha vannak is problémáim. Nagy-nagy erő lakozik abban, ha valaki igazán meg tudja élni a nőiességét, és most legkevésbé sem a külsőségekre, csáberőre meg manipulációkra gondolok. Nőnek lenni tényleg jó, ez a lényeg. Bár látszólag a férfiaké a világ, mégsem szívesen cserélnék velük. Ha belegondolok, mindig egyre nagyobb északi ablakfelületű lakóterekben éltem. (Ezalatt most a lakás vagy ház északi oldalát értem, amiben benne van északnyugat és északkelet is. A női energiák észak felől jutnak be az otthonunkba.) Igaz, hogy most egy csomó ablakunk van az északi oldalon, de magas fák állnak sorfalat pár méterre a házunktól. A vécénk is északon van. Idekívánkozik az, hogy az elmúlt négy évből, (akkor született meg a kislányom), amiben ugyebár az anyaságé volt a főszerep, három év egyszerűen ledarált, és ebből mostanában mászok ki, ez pedig eléggé hosszadalmas folyamatnak tűnik. A lányom fizikailag és idegileg a végletekig igénybevett (komoly alvásproblémái is voltak, csak hogy visszakanyarodjak az előzőekhez), és amikor enyhült a szorítás, jött egy nagyon nehéz terhesség (igen, vártuk, akartuk, de nem gondoltuk, hogy ennyire nehéz lesz). A második terhességem végefelé konkrétan összeomlott a szervezetem, és az orvosok annak ellenére, hogy mindent megpróbáltak, csak a kezüket tudták széttárni. Mindent megvizsgáltak, amit lehetett, minden leletem negatív lett. Hónapokig erőtlenül feküdtem az ágyban, jártányi erőm sem volt, még a szülés után több héttel sem. Egyszerűen elfáradtam, a szervezetem kimerült, lemerült. Az a csodálatos az egészben, hogy egy gyönyörűséges, nyugodt, kedélyes, és teljesen egészséges kisfiú született ebből a szörnyű terhességből, aki minden pillanatban gyógyítja a lelkemet, én magam pedig úgy tűnik, talán magamra találok, bár kisebb hibák vannak még a rendszerben. A lányomból pedig egy talpraesett, magabiztos és ügyes, ovis nagylány lett. Ha előre tudtam volna a nehézségeket, amiket a babák hoztak magukkal, teljesen biztos, hogy nem vállaltam volna be őket. De szerencsére megtettem. Vannak nehéz pillanatok és időszakok, és ahogy írtam, sokkal többet szeretnék az önfeledt pillanatokból, amikor nem kell az órát figyelni, és bizony sokat vagyunk fáradtak, de kívánni sem lehetne tündéribb kölyköket, mint a mieink. Szerencsére a férjem is lelkiismeretesen kiveszi a részét a gyereknevelésből, és amikor én kidőltem vagy lelkileg elfáradtam, akkor átvette őket, így a sötétebb időkben is megkapták azt a biztonságos érzelmi hátteret, amire minden gyereknek szüksége van.
kép: www.screened.comm
Azt gondolom, hogy az északkeleti nappalink, ami egy plusz részt ad a lakáshoz, és ahol nagyon sokat tartózkodunk, sokat segített nekünk abban, hogy ilyen életrevaló, helyes gyerekeink lettek. Mindig, amikor nehéz volt, kaptam annyi belső erőt a spiritualitás által, ami átlendített, és lelkileg nagy fejlődési ugrásokat éltem meg. (A jó minőségű északkelet mindkét életterületet támogatja, a gyerekeket és a spiritualitást is. A mi nappalink északról teljesen nyitott, ablakok vannak faltól falig, és még egy kis teraszunk is van itt. Keletről sajnos zárt.) Az elmúlt években mindig volt az életemben egyfajta erőteljes kiegyensúlyozatlanság fizikai szinten, vitalitásban és mindazok megvalósításában, amit fontosnak éreztem, ezekkel sokat bajlódok. De akármi is történt, mindig minden csodálatos módon megoldódott, a folyamat megélésében mindig támaszkodhattam belső erőforrásaimra, működött a kapcsolatom a belső hanggal, és a végeredménnyel is mindig elégedett voltam. Hosszú évek óta arra törekszem, hogy minél stabilabb, kiegyensúlyozottabb legyek, fizikailag és lelkileg. Alulról szerettem volna építkezni felfelé, azaz a hétköznapokban találni meg a boldog pillanatokat, és az egyszerű, fizikai létben megtalálni a helyemet, és ha úgy tetszik, a szakrálist, az istenit. Valahogy úgy érzem, az a dolgunk, hogy földi halandóként éljük meg ebben a világban azt, hogy Isten szeretete mindenhol ott van, és mindenhol, minden pillanatban megvan a módunk, hogy ráhangolódjunk, mert az benne van a világ szövetében. És a nehézségek közepette én konkrétan megláthattam ezt. De ahogyan az életem alakult, az nem felelt meg az előzetes elképzeléseimnek, az általam áhított stabilitást nem sikerült elérnem, ha a dolgaim hétköznapi értelemben vett alakulását nézzük. Labilitásom fizikai testemben jelentkezett, szerencsére nem konkrét betegség, hanem kimerültség formájában, és a jelenség még most is tart. Még mielőtt komolyabb baj történne, mindig minden megoldódik valami módon, idővel, de néha a kés hegyén táncol az egész, és ez időnként nagyon félelmetes. És ezekbe a helyzetekbe jön be mindig egy intenzív belső folyamat, amit máshogy nem tudok megfogalmazni, minthogy ráhangolódom az égiek vezetésére. Nagyon konkrét belső sugallataim vannak, filmek pörögnek le a lelki szemeim előtt, és tudom, érzem, hogy a látszat ellenére minden rendben van. (Mivel a délnyugat felel a stabilitásért, azt gyanítom, a délnyugati szobánkban lévő nagy ablakok nincsenek a segítségünkre a témában, és ide nehéz bútorokat sem tudtunk tenni, az ágyunk fért be csupán.)

Férfi és női energia

kép: indie-visible.com
Érdekes, hogy nekem a megmagyarázhatatlan erők segítettek rengeteget, holott nem számítottam rá, a férjem viszont nagyon intoleráns ezekkel kapcsolatban. Látom rajta, hogy igyekszik, de olyan erős szűrő munkálkodik benne, hogy előbb-utóbb mindig ide lyukadunk ki. Rossz érzés, hogy ezt az oldalamat, ami számomra nagyon fontos, ennyire nem tudja elfogadni, nyilvánvaló szándéka ellenére sem. Ráadásul egyáltalán nem vagyok olyan típus, aki mindenféle, a való élettől elrugaszkodottnak tűnő dolgokkal traktálja a környezetét. Egyszerűen folyamatosan azt tapasztalom, hogy bizonyos „spiri” dolgok bekopognak az életembe anélkül, hogy keresném őket, és az egész érthetetlen, de működnek. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudom vele megosztani, sőt még ellenérzést is vált ki belőle ez. A Vaszati tipikusan ilyen példa, hallani sem akar energiaáramlásokról és -minőségekről, mert a mi lakásunkban, ami lakóépületben kelet felől mondjuk a tizenkettedik, az az energia honnan tudná, hogy az én előszobámban neki keleti minőségűnek kell lenni. Továbbá honnan tudja az az energia, hogy ez a szoba Mariska néni délkelete, tőle egy méterre pedig már a szomszéd délnyugata. Elkezdem neki magyarázni, hogy minden lakótér egy külön egység, a benne élők közös energiája alakítja ki ezt, a tudatuk pontosan ismeri a határvonalakat, és ebbe lép bele a kétféle energiaáramlás, az egyik kelet-nyugat, a másik észak-dél irányú. De ő már eldöntötte, hogy ennek semmi értelme nincs, és ennyivel le is zártuk a témát. Amíg komoly tudományos kísérletekkel ezt be nem bizonyítják, labdába sem rúghat nála a Vaszati. Állítólag a zárt kelet okozhatja ezt, és nemrég olvastam, hogy a megterhelt középső rész gátolja a családfő lelki fejlődését, nos, nálunk mindkettő játszik.

Kommunikáció

kép: blog.lib.umn.edu
Sajnos a kommunikációnk is egyre nehézkesebben működik. Mi, akik éjszakákat átbeszélgettünk huszonéves korunkban, és hasonló szemléletünk volt kapcsolatunk fő megalapozója, egyre többször teljesen hétköznapi, egyszerű dolgokat is nehezen tudunk megbeszélni. Egyrészt mindketten változtunk azóta, és néhány dolog mögöttünk van már, másrészt alakulóban vannak mindkettőnk rigolyái, még mi is öregszünk ugyebár. Szerepet játszik a már sokat emlegetett fáradtság is, ami mindkettőnket hajlamos megtámadni, meg aztán az évek óta bennem felgyülemlett, és időnként belőlem előtörő frusztráció sem segíti az összehangolódást. Néha úgy érzem, abszurd, hogy a mondanivalónkat apró darabokra kell szétszedni, és megmagyarázni, hogy a másik megértse. Ez oda-vissza így igaz, mert sokszor utólag derül ki (már ha kiderül egyáltalán), hogy ami a közlő fél számára teljesen egyértelmű volt, a másik abszolút máshogy dekódolta. Őszintén szólva, fárasztó tud ez lenni, nekem is, neki is. Az sem kellemes, amikor már nem az eredeti témáról vitázunk, hanem arról, hogy hogyan is vitázunk. A lakásunk északi régiójában szűk helyiségek vannak, vécével, ez biztosan nem tesz jót, mivel az észak minősége kihat a kommunikációra.

És még sokan mások

Sorolhatnék még jópár dolgot, amivel küszködök, nyelvvizsga miatt meg nem szerzett diplomáról, az életembe belépett allergiáról, egymás után sorra eltünedező hobbikról, meg nem valósított tervekről, amik után a fájó hiány marad, egyre problémásabb torokcsakráról, (kis híján megfulladásról, halálfélelemről,) és arról az érzésről, mintha be lennék zárva egy életbe, ami szűk nekem. De igazándiból nem is ez a lényeg.

Heppiend nincs? De vaaan! (Remélem...)

kép: weheartit.com
Mert a lényeg az, hogy előbb-utóbb minden probléma megoldódik. Ez tuti. Gondoljuk csak végig, hol vannak már gyerekkorunk problémái? Folyamatos áramlásban van az élet, és folyamatos a változás. Van, ami lassabban, van, ami gyorsabban alakul ál, de a változás ténye vitathatatlan. Jómagam a problémák megoldását ebből az irányból közelítem meg. Van a folyamatoknak egy általános természete, amit igazándiból nem mindig értünk, mert annyira bonyolult az egész, hogy a racionalitás kereteit túllépi számunkra. Melyik hullám merre tart a tengerben? És mi történik, amikor találkozik a többi hullámmal? Ki tudja követni a sok-sok hullám együttes hatását? A tudósok hatalmas teljesítményű számítógépeket használnak ahhoz, hogy hasonló folyamatokat szimuláljanak, és még leegyszerűsítve is nehéz őket lekövetni, modellezni. Az eszünkkel nehezen tudjuk tehát felfogni, hogy életünk különböző folyamatai (akár a tengerek hullámai) hogyan alakulnak, és miképpen hatnak egymásra. Megfigyeléssel és ráhangolódással viszont van esély arra, hogy meglovagoljuk a hullámokat. Itt jön be a képbe az elfogadás, amit a bejegyzés elején kifejtettem. Kulcsfontosságú, hogy milyen tudatállapotban hozunk döntéseket. Többnyire jelentéktelennek tűnő választási lehetőségekről van szó, de mivel zömében ezek alkotják az életünket, elképesztő erővel bírnak együttesen. Teljesen más perspektívát látunk magunk előtt egy olyan állapotban, amikor túlélő módban vagyunk, uralmába kerített minket a fájdalom, a harag vagy a félelem. Erre szokták mondani, hogy stresszben vagyunk, az élettani folyamatok megváltoznak, az agy csökkentett üzemmódba kapcsol. De ha sikerül ezeket az érzéseket úgy megélni, hogy tartósan ne hassanak ránk, ne ezek határozzák meg döntéseink nagy részét, akkor egy másik állapotból tudunk döntéseket hozni. Na, itt van a varázslat, ezt megcsinálni! Én például egy ideje különféle légzőgyakorlatokat végzek ilyen helyzetekben. Azt mondják, a „lélek”-zet tudatosítása együtt jár a „lélekjelenléttel”. Ebben az állapotban nincs riadókészültség, nem szűkül be az agy a túlélésre, a perspektíva kitágul, és nagyobb eséllyel látjuk meg a megoldási lehetőségeket. Amelyek közül aztán az aktuális helyzethez illőt kiválaszthatjuk, és megtehetjük a konkrét lépéseket, amiket az adott helyzet kíván.
kép: jizoandchibi.com
Lépésről lépésre, mindig az éppen előttünk álló szituációra figyelve. (Teljesen felesleges nagy ívű megoldási terveket kidolgozni, az élet úgyis mindig átírja, nekem legalábbis ez a tapasztalatom.) Akár tetszik nekünk a dolgok természete, akár nem, vannak bizonyos törvényszerűségek, amiket nem tudunk megváltoztatni, és nem mindig az történik, amit szeretnénk. Ha lázadunk a főnök hülyesége ellen, vagy mereven ragaszkodunk valamilyen elképzelésünkhöz, akkor nem tudjuk kihasználni a hullámok erejét. Ebben élünk persze, hiszen ezt szoktuk meg. És természetesek az érzelmek, amiket megélünk. Az érzések folyamatosan jönnek és mennek, ez a dolguk, a mi felelősségünk pedig, hogy ezekbe beleragadunk-e. Ha megfigyeljük, ami éppen történik, és meglépjük azt, amit a helyzet kíván, és ami az ítélőképességünknek is megfelelő (ezt racionális és lelki oldalról is egyaránt nézhetjük), akkor máris továbblépünk, és a következő szituációban vagyunk, amit szintén megélünk, megoldunk valahogy. A sok kis lépés meghatározza a hullám, a folyamat irányát. Idővel kirajzolódhat egy-egy fő irányvonal, de a lényeg abban rejlik, milyen az út minősége, mi módon éljük meg azt. Sokszor van, hogy arrafelé nem tudunk haladni, amerre szeretnénk. Úgy vélem, felesleges a dolgokat nagyon erőltetni, azzal csak az erőnket vesztegetjük. Az élet megmutatja, mi a jó irány. Egy példa: szálirányban mindent könnyebb elvágni, mint a szálakra merőlegesen. Ez jó vagy rossz, nem mindig derül ki, a dolgok így működnek, és kész. A kitartást és az erőt érdemes arra tartogatni, mikor a hullámnak megfelelően haladunk, és még tovább érhetünk el így. Ahogy már említettem, a fizikai, hétköznapi valóságból igyekeztem megközelíteni a dolgaimat. Amikor az első gyerekemet vártam, volt egy jövőképem, mit fogok kezdeni az itthon töltött évekkel. Szerettem volna viszonylag rendszeresen jógázni, bringázni, túrázgatni, fontosnak éreztem azt, hogy mozogjak, odafigyeljek a testemre. Úgy gondoltam, boldogabb lesz ez az időszak, ha lehetőség szerint sokat utazunk, vállalva a kényelmetlenséget, amit a pici babával való utazás jelent. Azt is terveztem, hogy kiemelten odafigyelek a baráti kapcsolataimra. Ezek mind abban segítettek volna, hogy töltődjek, és erős legyek, mivel a gyereknevelés sok energiát kíván. Mellette tanulni szerettem volna, és a hobbijaimmal szerettem volna komolyabban foglalkozni, akár pénzt keresve, akár új képesítést szerezve, hogy majd visszatérve a munkaerőpiacra azzal foglalkozhassak, amit szeretek. De az élet folyamatosan másfelé terelt. Mindezek helyett egy olyan látásmódot kaptam, ami gyökeresen megváltoztatta a viszonyomat a világgal. A külső aktív élet helyett nagyon érdekes belső utazáson vehettem részt. Kialakult bennem egy olyan attitűd, hogy bármit is hozzon az élet, ha figyelek magamra, a belső iránytűmre, hogy mit érzek magamban igaznak, és mit nem, akkor bármi történhet, de mindig megtalálom a helyes utat. Most, hogy ismerkedem a Vaszatival, már látom, hogy azok az utak miért nem működtek. Megterhelt északnyugattal nehézkesen megy az utazás, a testmozgás, és a társasági kapcsolatok ápolása. A szinte teljesen zárt keleti oldal nem támogatja a karrieremet és az új lehetőségeket. Úgy érzem magam, mint egy diák, aki egy osztállyal feljebb lépett, és megtanult valami fontosat, amit be tud építeni az életébe, és megnyílnak előtte dolgok, amiket addig nem láthatott meg. Így működik ez nálam, ez az én életem.
A boldogság nem egy eksztatikus, állandósult állapot. Talán egy képesség arra, hogy minél inkább önazonosan élhessük meg az életünket? Ha csak néhány pillanatra, akkor annyira. De talán ezek a pillanatok a legfontosabbak az életben. És ha már a terveket említettem, nos, a Vaszati alkalmazása sem az én elképzeléseim szerint alakult, hogy miképpen tudtam átültetni a tanításokat a gyakorlatba. Most mégis úgy tűnik, mélyebb változást tudtam előidézni, mint azt bármikor is gondoltam volna, de a puding próbája majd az evés lesz. Erről szeretnék majd legközelebb írni. És hogy tényleg ez lesz-e a következő bejegyzés témája, azt majd az elkövetkező időszak hozza magával.


2013. augusztus 9., péntek

A hely, ahol élünk

kép: proyekindonesia.com
Szeretem ezt a lakást. Amikor ideköltöztünk, nem túlzok, maga volt a mennyei ajándék számunkra. Az első saját, közös otthon. Egy gyönyörűséges, napsütötte vasárnap toppant be az életünkbe, teljesen váratlanul. Adódott egy lehetőség, amely segítségével minimális összeg kifizetése után, nulla hitellel (és persze szülői segítséggel) egyszer csak lett egy lakásunk. Az egész olyan meseszerű volt, hogy szinte el sem hittem. (Előtte egy olyan házban laktunk pár évig, ideiglenesen, ami észak-dél tájolású volt, keleti bejárattal, északkeleti fürdőszobával. Ezek pozitív Vaszati-jellemzők, valamiért mégsem szerettük azt a helyet.) Leendő északkeleti nappalinkban beszéltük meg a fontos részleteket, és utána néztünk körbe alaposan a lakásban. Imádtam. Tisztán emlékszem a pillanatra, hogy minden porcikám azt súgta: igen, Ő az! Ezekben pedig nem szoktam csalódni. Holott már akkor is éreztem, hogy bizonyos szempontból kompromisszumokat kötök. Az egyik szoba eléggé lehangoló volt, ők csak teregetésre használták, akkor azt gondoltam, csak ezért. Az, hogy a fürdőszoba, a vécé és a főzőfülke csak egy pici lyuk, teljesen természetes volt számomra egy lakótelepi lakás esetén. Volt egy csodás nappalink, hozzá még két félszobánk, hipphipphurrá. Ez akkor így teljesen tökéletes volt, és minden úgy alakult, ahogy kellett. Megvettük hát a lakást, és éltük mindennapi kis életünket. És minden probléma ellenére úgy gondolom, hogy sorszerű volt, hogy ebbe a lakásba költöztünk, méghozzá pozitív értelemben.

Furcsamód az életem elment egy spirituálisabb irányba. Pár évvel azután, hogy beköltöztünk, megszületett a kislányom. Nagyon keserves időszak volt ez mindannyiunk életében, nehéz volt őt bevezetni ebbe a világba. Valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság volt benne, végletesen igényelte mindkettőnk közelségét. Ez engem borzalmasan megviselt, testileg és lelkileg egyaránt. Egyfelől nagyon rossz volt látni, hogy ő szenved, és én csak annyit tehetek, hogy ott vagyok mellette, még az okát sem tudom, hogy mi a gond. Másfelől pedig megszűntem emberi lénynek lenni, akinek szükségletei vannak. Az elképzeléseim, a világ, amit a gondolataimban megteremtettem hármunk számára, szertefoszlottak. Valahogy túl kellett élni ezt az időszakot, ebben pedig a párom, a szüleim segítettek, és a spiritualitás által kapott látásmód. Ez a mai napig is így van. Ha térenergetikában gondolkodom, mostani tudásom alapján (ami nem sok,) úgy gondolom, többek között az a bizonyos északkeleti nappali húzott ki minket eddig a csávából, engem legalábbis. Jöjjön egy kis elmélet, hogy kiderüljön, miért gondolom ezt így.

Sokat köszönhetek Spaczér Judit blogjának. Ez az ábra a kedvencem.
kép: vaszati.blogspot.hu
A Vaszati szerint minden körbekerített térnek, azaz teleknek, lakásnak, szobának egy pontosan meghatározható energetikai rendszere van. A Föld minden táján ugyanúgy működik ez, hasonló energiák az uralkodók az egyes égtájakon az elhatárolt térben, a Föld minden pontján ugyanabból az irányból érkeznek az éltető energiák, és mindenhol hasonló égtájakon érvényesülnek a "sűrűbb," erőteljesebb energiák. Előbbiek a pozitív, utóbbiak a negatív energiák, de ez csak annyit jelent, hogy két ellentétes minőségről van szó, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak máshogy viselkednek, és másként tudjuk őket a hasznunkra fordítani. Nem mindegy, hogy mi módon rendezzük be a teret, mert az északi és a keleti irányból kapjuk az éltető energiákat. Befogadásukhoz lakásunk északi és keleti oldalának nyitottsága kell, nagy ablakokkal, főbejárattal, verandával. Sikeresen érvényre tudnak jutni, ha ezeken az égtájakon szellősen berendezett, nagy terekkel, tisztasággal találkoznak.



 
Vastu-Purusha mandala és a csakrák
kép: vastu-vidya-australia.com
Az északkelet-délnyugat tengely lakóterünk gerince, nagyon lényeges, hogy ez a két égtáj harmóniában legyen. Ha az emberi testet nézzük, akkor a gerincen és a fejen van a hét nagy csakra. A lakás kiindulási pontja az északkeleti rész, ez a koronacsakrának felel meg, az északi és keleti energiák találkoznak itt, ezért az északkeleti égtájnak különösen tisztának kell lennie. Ami itt van, annak az energiája mosódik be a lakás többi részébe, amúgy ez a víz alapelem területe. Az ellenpontozás délen, délnyugaton és nyugaton történik meg. Ideális esetben ide kerülnek a kisebb helyiségek, a tárolók és a nehezebb tárgyak. Hogy kellő védelmet kapjon, le kell zárni ezt a részt, erős falakkal, kerülni kell a nagy ablakokat, a túlságosan nyitott tereket, bejáratot. Itt kell "megfogni", leföldelni az energiát, különben az szélvész módján végigszáguld a lakásunkon és az életünkön. Délnyugat a stabilitásért felel, itt kiemelt jelentőségű a megfelelő zártság, a föld elemnek kell érvényesülnie ebben a térségben, ez a gyökércsakra megfelelője. A másik, a dinamikus tengely az északnyugat-délkelet, ezen a két égtájon fordul át az egyik energiaminőség a másikba. Északnyugat a levegő elemé, a mozgásé, emberi kapcsolatoké. Délkeleten kell helyet kapnia a tűznek, ez a belső dinamika területe, úgymint munka, lelkesedés, akarat. Érdekes, hogy a főzés is ide tartozik. A fő égtájaknak is persze megvan a maguk sajátosságai, és nem szabad megfeledkezni a középső területről, amit már az ősi magyar kultúrában is üresen hagytak, nagyon helyesen (ez  a napfonat csakrának felel meg).

A fentiekből következik, hogy nagyon nem mindegy, hogy a különböző funkciók hol kapnak helyet, hogy a harmónia létrejöhessen. A dinamikusabb égtájakon például nem kifejezetten lehet nyugodtan pihenni, délkeletre nem szerencsés a fürdőszoba, mert a víz és a tűz elem nehezen fér meg egymással. Mint látható, a Vaszati egy összetett rendszer, még én is az alapoknál tartok. Talán jobban át is tudják nálam adni ezt a tudást, akik ezt tanulták, sőt tanítják. Azt remélem, kiindulási alapnak használható ez a pár gondolat, amit leírtam.

Íme, ilyen alakja van a lakásunknak felülnézetből. Természetesen nem ilyen szép színes, a különböző színekkel az egyes égtájak lakáson belüli hatását szerettem volna érzékeltetni. Látható, mekkora nagy szelet jutott a világossárga északkeletnek, amely többek között a spiritualitás megfelelője. Funkcionálisan is passzol, mert nappalinak használjuk.
A mi lakásunk funkcionálisan hellyel-közzel megfelel a fentiekben leírtaknak. Délnyugaton van a hálószoba, ami a legideálisabb a szülők éjszakai pihenéséhez. Északnyugaton van a főzőfülke, ami szintén jó. A beépített szekrényünk és a nagy ruhásszekrényünk nyugaton van, ez is szuper. Nagyon jó a keleti bejárat, előszoba, itt van a lakótelepi viszonylatban tágas étkezőnk is. Északkeleten van egy nagy tálalószekrényünk, ami nem a legtutibb ide, de maga a tér itt is nyitott. Plusz bővítménynek fogható fel a tágas nappalink, ami északkeleti irányban van, hatalmas északi ablakokkal, sőt innen nyílik az északi erkélyünk is. Ezek mind-mind pozitívan járulnak hozzá életünk alakulásához. A főbb Vaszati hibák inkább abból adódnak, hogy nem megfelelő helyen nyitott vagy zárt a tér, és aránytalanok, szabálytalan alakúak a helyiségek, ahogyan maga a lakásunk is. Igaz, hogy északon vannak nagy ablakok, de délen gyakorlatilag a teljes falat ablakok foglalják el. A félszobákat, amik nagyon keskenyek, nagyon nehéz épkézláb módon berendezni, a Vaszati elveket itt csak nyomokban tudjuk alkalmazni. A délnyugati sarok déli falán egy hatalmas ablak figyel, ebbe a szegletbe csak az ágyunk fért be, más bútor nem. Az északnyugati és északi rész zsúfolt, apró, pici terek vannak itt (pinduri konyha, fürdőszoba, vécé), holott itt szabad utat kéne engedni a levegő elemnek és az északi energiáknak. Mivel két oldalt szomszédos lakások vannak, keletről teljesen zárt az otthonunk, ezt csak az oldja egy kicsit, hogy itt van a főbejárat, de az is a lépcsőházból nyílik. Amivel a legtöbbet kínlódunk a mai napig is, az a gyerekszoba, sosem szerettük ezt a helyiséget, egyszerűen nem tudtunk vele mit kezdeni. (Ez az a bizonyos szoba, ahová az előző lakók teregettek.) Node most már tudom, hogy miért! A délkeleti rész a legkevésbé ideális pihenésre, (játszani a nappaliban szeretnek, ott van erre hely,) használati tárgyak szintjén abszolút hiányzik innen a tűz elem (nyilván nem szeretném elektromos berendezésekkel telepakolni a szobát), úgyhogy van kavarodás. Nem csoda, hogy a kislányom nem is tudott itt soha aludni. (Azért a tények kedvéért tegyük hozzá, hogy ő sehol sem tudott aludni. Most már nyugodtabb, és a mi hálószobánkban táborozik éjjelente.) De akárhogyan is törtem a tollat, lehetetlen ezt a szobát funkcionálisan máshová tenni, ezzel kell most főznünk.

Lakásunk főépületének leterheltsége
Most, hogy elkapott a gépszíj, elkezdtem elemezgetni a mi kis lakunkat, az eddig felcsipegetett tudásmorzsák alapján. A bennem élő Kocka kisasszony rendkívül örült ennek a feladatnak, sosem gondoltam volna, hogy egy indiai térrendezési módszer valaha is fel fogja csigázni őt. Nos, az egyes területek leterheltségét néztem meg, többféle szempontot vettem figyelembe, és ezeket összesítettem a 9x9-es hálóra lebontva. Ez a bizonyos háló látható az előző bekezdés ábráján, ahol az égtájakat azok domináns színeivel jelöltem. (Egy égtájjal több szín is harmonizál, jellemzően színtartományokról beszélhetünk, én mindegyiknél kiválasztottam egy-egy konkrét színt a fenti ábrához.) Eléggé szembetűnő, hogy a főépület hálójának egyes darabkái eléggé elnyúltak. Ez természetesen nem a legoptimálisabb energetikailag. Az itt szereplő ábra ezeket az aránytalanságokat nem követi, de talán így is érthető, mely területekről van szó. A nappalink számára egy külön elemzést csináltam, ez az ábra nem tartalmazza ezt a helyiséget, mivel külön bővítményként fogható fel. Nagyon jól látszik tehát, hol vannak a legsúlyosabb Vaszati hibák. Az északnyugati sarkon különösen rosszul áll a szénánk, ahogy a teljes déli oldalon is, és a keleti rész sem a legideálisabb, északról nem is beszélve. A bejegyzés végén majd külön-külön megtalálhatóak a részletek is, amiket ebbe az összegzésbe sűrítettem, ezek pedig a következők szempontok voltak: szűk terek, nehéz tárgyak, tárgyak gyűjtőhelyei (amik lehetnek nehéz bútorok is, ebben az esetben a nehéz tárgyak közé is bekerültek), valamint a vécé és a szemét.

Igyekeztem összeszedni, melyek azok a problémák, amikkel tartósan küzdünk, a következő bejegyzésben ezeket fogom egy csokorba szedni, és megnézzük, hogy ez mennyiben passzol össze a lakás energiáival (már ahogyan én összerakom magamban a képet). Eléggé izgatott vagyok, mert még magam sem tudom, mi fog kikerekedni belőle. Remélem, velem tartotok akkor is!

***

És ha valaki még a további részletekre is kíváncsi, nos akkor le a kalappal előtte, az ő számára van itt néhány apróság, a többféle szempontos elemzés. A sötétebb árnyalatokkal a fokozatokat szerettem volna érzékeltetni. (Az elmosódott szövegért a jelmagyarázatban elnézést kérek.)

Az előtér és az étkező egy légtérben van.
A fürdőszoba-vécé blokkot egy szűk közlekedő köti össze a hálószobával, gyerekszobával és az étkezővel.
Az északi és déli oldalon lévő ablakok. Keletről a bejárati ajtó, és a felette levő "kockában" a bejárat a nappali felé.
 
  
Sok fal, szűk helyiségek, főként az északi és nyugati, valamint azok mellékégtájainak régióiban, és sajnos középen is.
Szekrények, ágyak, hűtő, mosógép, és hasonló súlyos tárgyak.
  
Ahol sok tárgy van egy helyen.
 
Látható, hogy nem a legideálisabb a szemeteseink helye sem.
  
Északnyugaton a csücsökben a tűzhely, északkeleti sarokban a mikró, az északi régióban hűtőszekrény és bojler. A Vaszatinak köszönhetően döbbentem arra rá, hogy egy trafó van a házunktól kb. 20 méterre, pontosan a lépcsőház bejáratával szemben, és ez nem biztos, hogy jó. A narancssárga színek azt mutatják, melyik térségben nem védenek vastag falak minket ettől a sugárzástól.
  Vizesblokk északon, vécével, és a mosógép nyugaton.
 
 
 
 
 








2013. július 6., szombat

Amikor Vasztu-Purusha hív...

Egy ideje gondolkodom már azon hogy blogot írok. Na nem mintha extra életet élnék, vagy látszólag bármi különleges történne velem. Mégis, a késztetés adott egy ideje. Talán mert hétköznapi életem időnként csodákat tartogat, olykor nagyon izgalmas mindaz, ahogyan én azt „belülről” megélem. Hát persze, hisz mindannyiunk élete egy érdekes kalandregény, ezt tudjuk is, elfelejtjük, közhelynek tartjuk, de azért tisztában vagyunk vele. Ha másért nem, hát saját magamért írom ezt a blogot. Szeretek írni. Igen, leginkább magam miatt írogatok. Lejegyzem, és mehetünk tovább. Túlléphetünk ezen is, hogy folytassuk a sétát...

Hihetetlen, de egy egyszerű uborkaszelet is olyan, akár egy mandala! (Ne aggódj, nem fogunk főzőcskézni...)
kép: motherhubbardsgreencupboard.blogspot.hu
Az ürügyet legújabb szerelmemben találtam meg. Úgy éreztem, erre a szálra szeretném felfűzni mindazt, ami kikívánkozik belőlem. Hogy miért? Imádom, amikor a szent és a gyakorlatias aspektus összekapcsolódik. Számomra leírhatatlanul megnyugtató és felemelő, amikor ez – még ha röpke időtartamokra is – megvalósul az életemben. Hiszek a mindennapok szentségében, apró-cseprő dolgaink szakrális megélésében. Hiszem, vallom, hogy a Földön a feladatunk ez, hétköznapi testben, hétköznapi sorsunkat élve megtalálni és megtapasztalni az egységet, harmóniát, mondjuk talán úgy: a boldogságot. Ahh, nagy szavak. De akkor is... Áldás van egy adóbevalláson, vagy egy vécésnéni munkáján, ha azt az Isteni rend szerint végzik. (Elnézést a példákért, senkit sem akartam megbántani, csak buta sztereotípiákat használtam.) És ha már így belejöttem, azt is bevallom, minden embert alapvetően jónak és szeretettelinek látok, a belső önMAGára rakódott mindenféle torzító rétegek alatt.

Na, de térjünk vissza a Vaszatira! Aktuális nagy Ő-m ugyanis (szigorúan a férjem után persze) egy ideje az a szent és többezer éves térenergetikai rendszer, amely a védák könyvében leírtakat követi. A védikus írások szisztematikusan tartalmazzák mindazokat az építészeti információkat, amelyekkel tökéletes harmóniát teremthetünk a minket körülvevő természeti erőkkel és törvényszerűségekkel, úgymint gravitáció, energiaáramlás, a bolygók mozgása és hatása, az égtájak jellemző tulajdonságai, az öt alapelem: föld, tűz, víz, levegő és éter sajátosságai. Mivel ősi, szakrális, bölcs tudásról beszélünk, fontos megemlíteni mindennek a lelki hátterét is, hiszen a Vasztu - amely aztán Vaszati néven került át a nyugati kultúrába - az ember anyagi világban való boldogulását segíti elő. A Feng Shui is a Vasztu alapjait használja, csak sokmindenben módosult, és többfelé ágazott.

Vasztu-Purusha mandala. A lakótér égtájak szerinti felosztását végzik el a segítségével. Ez egy 9x9-es, és egy 3x3-as terület kapcsolódik az adott égtájhoz az aktuális téren belül.
kép: regi.lakberendezes.hu

A védikus építészet alap szimbóluma a Vasztu-Purusha mandala. Az indiai kultúra alapjait képezik a különféle istenségek, félistenek, kis életünk minden aprócska szeletének megvan a maga szellemi irányítója (vicces volt olvasni az egyik cikkben, hogy még annak is, mikor pislogunk). Mandalát a nyugati emberek többsége is látott már, ezek különös gonddal megszerkesztett, elkészített ábrák, rajzok. A mandalák mind valamilyen istenséghez, szellemi világbeli nagyhatalmú lényhez kötődnek, én valahogy úgy fordítom magamnak, valamilyen energiatípushoz, energetikai mintázathoz. (Például a Hold bolygóhoz, és az ahhoz kapcsolódó energiákhoz, amiket a Hold az asztrológiában képvisel.) Erejüket ún. erődiagramjuknak, azaz speciális szerkezetüknek, mértani pontossággal megrajzolt formáiknak tulajdonítják. Az sem mindegy, mikor, mi módon és mely személy által készülnek. Hatékonyságukat fokozza, ha megfelelő mantra (védikus ima) is kapcsolódik hozzájuk, természetesen ennek is megvannak a maga pontos szabályai. Ekkor már yantráknak hívjuk őket. Vasztu-Purusha tehát az épületeket kapta, hogy menedzselje az ottani energiákat, neve szó szerint annyit tesz: a ház irányítója, mandalája a harmonikus tér szimbóluma.

Mi módon jött be ő az életembe? Lépésenként, fokozatosan. Életem elmúlt másfél évtizede arról szólt, hogy tudomásul vegyem, majd megtanuljam sorvezetőként használni mindazokat a jelenségeket, amik bár ellentmondanak a józan észnek (legalábbis látszólag, időnként aztán kiderül, hogy voltaképp mindkettő igaz egyszerre), és mégis-mégis működnek, és az életem is, ha ezt a furcsa, megmagyarázhatatlan erőteret figyelem. (Ez fordított az írás felé is, és most a Vaszati segít nekem abban, hogy valamiféle formába öntsem a gondolataimat.) Igen, voltaképpen a saját igazi önmagam szólított meg, és Vasztu-Purusha által saját valódi önmagam (amely a máz és a külső rétegek alatt tündököl) egy szeletét ismerhetem meg. Elvégre az útkeresés mindig erről szól...

Vajon merre tovább?
kép: kiskutas.hu
Életem olyan szakaszában vagyok, amelyben volt alkalmam sokmindent újragondolni, és úgy érzem, egy új szakasz kezdetén járok. Tavaly ősszel azt kértem, hogy Sorsomban kiteljesedett, boldog ember legyek. Éppen egy nehézségekkel terhelt időszak után voltam, pici kislányommal, már-már fellélegezve, hogy azon az első három éven túlvagyunk. Második babámat vártam, a vággyal minden porcikámban, miszerint én most az ő megszületéséig sokmindent bepótolok, ami az elmúlt időszak alatt kimaradt. A vágy vágy maradt, a bepótolnivalók elmaradtak, és egy másik irányba terelődtem tovább. Ennek köszönhetően átértékelhettem, mi az igazán fontos, mit akarok az élettől, meg egyéb hangzatos dolgok. De időnként nem árt ezekkel sem foglalkozni. Valami megváltozott bennem, mintha kaptam volna egy lehetőséget, hogy pihenjek, letisztuljanak bennem a letisztulnivalók. Mintha kicsit minden megváltozott volna, nem látható szinten. Fizikai síkon ez egy lassú regenerálódást jelentett, ami még most is tart, hihetetlenül segítőkész és szeretetteli környezetet, egy tündéri nyugodt babát, aki mellett végre összeszedhettem, összeszedhetem magam. És tudtam, hogy rendbe kell tennem a lakást. Energetikailag. Egyre erősödött bennem az érzet, hogy ezzel a lakótérrel, ahol élünk, kezdeni kell valamit. Tértisztítás, egy ideje érdekel valahol, belül, a tudatom egyik szeletében. És akkor jött a Vaszati, amiről először azt hittem, Feng Shui. Olvasgattam térrendezésről mindenféléket, és figyeltem magamat, a reakcióimat, mit érzek igaznak. Éreztem, hogy az égtájak fontosak, elvégre az egész Földön általánosnak tekinthető egy mintázat, ami alapján a különböző energiák érvényesülnek, és úgy éreztem, ebben alapvetőek az égtájak. Eddigi világképemhez passzoltak a különböző égtájak energiatípusai, a nyitottság-földelés duális pólusai, a négy elem (plusz az éter, ami új nekem), a csakrák, a testrészek bolygók energiáinak való megfeleltetése. Rendszerré szerveződött bennem mindaz a tudás, amiket eddigi keresésem során felszedegettem, és magamban igaznak éreztem. Végigjártam a lakás különböző pontjait, milyen érzés ott lenni, végignézegettem a korrekciós yantrákat, melyik érint meg. Kiválasztottam négyet, a legfontosabbakat. Azóta meg is érkeztek, csak arra várnak, hogy a helyükre kerüljenek... Így ismerkedtünk, én, meg Én. Ahogy már annyi éve. Most éppen én meg Vasztu-Purusha Én. (Vasztu-Purusha, ugye nem haragszol a megfogalmazásért? Azt hiszem, Te érted, mire gondolok. :D)

Itt tartok most. Vaszati és blog témában. A kezdeteknél. Úgy tűnik, érdemes volt rendet raknom keleten, az előszobámban...


Források:
vaszati.hu
vaszati.wordpress.com
origo.hu